Markus Babbel és Michael Skibbe után Otto Rehhagel ült le a Hertha BSC kispadjára, a 74 esztendős Európa-bajnok edző feladata 'mindössze' annyi, hogy megtartsa a csapatnak a Bundesliga 1-es tagságát a következő idényre. Az évad végéig szóló szerződéssel rendelkező szakember kedden tíz órakor kezdte meg a csapat gardírozását, első lépése az volt ugyanis, hogy szabadnapot adott hétfőre a futballistáinak. A korábbi Werder Bremen-edző előbb megmentené a tavasz során a Herthát a kieséstől, majd a csapat tanácsadója lenne.
"A szerződésem az idény végéig szól, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a karrieremet be is kell akkor fejeznem. Ha valaki segítséget kér tőlem, rendben van, el tudom képzelni magam, mint tanácsadó. Minden lehetséges, ugyanakkor most csak az elkövetkezendő három hónapra kell koncentrálnunk" - ismertette gondolatait.
"Rehhagel a múltban már nagyon sokszor bizonyította, hogy komolyan egyesülni tud a munkájával, az aktuális csapatával. Az most csak rajtunk múlik, hogy szeretnénk-e a jövőben is használni az ő tapasztalatát" - reagált az Hertha elnöke, Werner Gegenbauer.
"A játékosok mindenképpen profitálni tudnak az én végtelen tapasztalatomból" - mondta a tréner.