Heynckes: Schweinsteiger van olyan jó, mint Xavi vagy Iniesta

Heynckes: Schweinsteiger van olyan jó, mint Xavi vagy Iniesta Getty Images

Jupp Heynckes, a Bayern München edzője szerint Bastian Schweinsteiger partiban van a katalán csapat középpályásaival, és azt is elárulta, Arjen Robben valószínűleg nem lesz a kezdő tizenegyben szerdán.

A Bayern München vezetőedzője úgy látja, 27 éves klasszisuk nagyon előkelő pozíciót harcolt ki magának a labdarúgás legnagyszerűbb középpályásai között.

Karl-Heinz Rummenigge hétfőn a Barcelonában futballozó Xavival és Iniestával egy lapon említette a németek kiválóságát, Heynckes pedig egyetért a Bundesligában jelenleg harmadik helyen álló csapat vezérigazgatójával.

„Számomra Schweinsteiger egy ligában játszik Iniestával, Xavival és Busquets-cel” – mondta a 66 éves szakember egy sajtótájékoztatón.

A mönchengladbachi szakember minden tőle telhetőt megtesz játékosai ösztönzésére, hogy azok ne üljenek babérjaikon a szerdai, Basel elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.

„A Basel nem véletlenül került a 16 közé, teljesen megérdemelten jutottak el idáig. Nagyon motiváltak, csapatuk lenyűgözött – nagyszerű keveréke tapasztalt játékosoknak és kiváló, fiatal tehetségeknek. Muszáj úgy játszanunk, ahogy a csoportkörben tettük. Ha ez sikerül, akkor azt hiszem, jó esélyünk van” – mondta Heynckes.

A bajorok a Freiburg otthonában elért gól nélküli döntetlen után csapnak össze a svájci alakulattal, ám Heynckes hangsúlyozta, nem fog változtatni a rendszerén, így Arjen Robben újra a kispadon találhatja magát.