A Dortmund edzője a csodagyerek triplázós debütálása után: „Ez hihetetlen”

  2020. január 19.
Lucien Favre, a Borussia Dortmund vezetőedzője dicsérte a csapat új igazolását, Erling Braut Haalandot.
Erling Haaland, a norvég csodagyerek mesterhármassal debütált a Borussia Dortmundban Erling Haaland, a norvég csodagyerek mesterhármassal debütált a Borussia Dortmundban Fotó: Imago
A 19 éves norvég csatár ebben a szezonban robbant be, miután elképesztő ütemben szerezte a gólokat a Red Bull Salzburgnál, amely nem is tudta őt megtartani, a télen 20 millió euróért eladta őt a Borussia Dortmundnak.

Haaland szombaton, az Augsburg elleni idegenbeli bajnokin a padon kezdett, és az 56. percben küldte be őt Lucien Favre 3-1-es augsburgi vezetésnél: nos, a támadó már három perccel később betalált, majd még kétszer eredményes tudott lenni, és a BVB végül 5-3-ra nyert. Kell ennél jobb debütálás?

„Nagyon jól kezdett. Azonnal megmutatta az erősségeit, s az, hogy három gólt szerzett, hihetetlen. Nagyon jól játszott. Őrült egy meccs volt” – mondta a Skynak a meccs után a svájci edző.

„Jól mozog a sorok között, ami további támadási lehetőségeket kínál nekünk. Tizenkilenc évesen még hatalmas fejlődési potenciálja van, ami a legfontosabb.”



Haaland a harmadik gólját a tizedik labdaérintéséből szerezte, ami szintén óriási dolog, ráadásul ez volt a szezon során a hatodik (!) mesterhármasa.

Minden sorozatot figyelembe véve 23 találkozón lépett pályára az ifjú titán az idényben, és 31 alkalommal talált be.

A Dortmund egyébként 18 forduló után 33 ponttal áll, és a negyedik helyet foglalja el a Bundesliga 1 tabelláján – lemaradása a listavezető RB Leipzigtől hét egységnyi.

HIRDETÉS - Érdekelnek a focis kártyák? Akkor ITT a helyed! :)