A PSG szívesen felmutatna egy táblát: Meunier–De Sciglio csere

  Global Soccer 2019. november 29.
Mattia De Sciglio Mattia De Sciglio
A Juventus keretének erősségét jól jelzi, hogy még a kiegészítő emberekért is külföldi sztárklubok érdeklődnek. A torinóiak második számú jobbhátvédjét, Mattia De Scigliót a Paris Saint-Germain vinné, és akár valamelyik játékosát is hajlandó lenne odaadni cserébe.
De Sciglio ebben az idényben mindössze öt mérkőzésen szerepelt a Juvénál, ráadásul ebből háromszor nem is megszokott posztján, a védelem jobb oldalán játszott – ott ugyanis Maurizio Sarri az utóbbi időben Juan Cuadradót preferálja –, hanem balhátvédként. Ez a sokoldalúság alighanem kapóra jönne a párizsiaknál is, akiknek sportigazgatója, Leonardo jól ismeri De Scigliót, hiszen korábban az AC Milannál dolgoztak együtt. A PSG állítólag már a nyáron szerette volna vinni az olasz játékost, de akkor a két klub nem tudott megegyezni a vételárban, így a francia egyesület januárban újból megpróbálkozik a védő leigazolásával.

Francia lapértesülések szerint a Paris Saint-Germain annyira meg akarja szerezni De Scigliót, hogy valamelyik játékosát is hajlandó lenne belevenni a transzferbe: a párizsiak a jelenleg sérült balhátvédet, Layvin Kurzawát vagy a belga jobbhátvédet, Thomas Meunier-t adnák oda a Juventusnak. Figyelembe véve, hogy a belga válogatott védőt a nyáron kapcsolatba hozták a torinóiakkal, így ennek az elképzelésnek akár lehet is esélye a megvalósulásra.

Forrás: Global Soccer
e-max.it: your social media marketing partner