A Real óriási összeget és egyik sztárját adná csatárjelöltjéért - sajtóhír

  2018. január 04., csütörtök 05:38
A Real óriási összeget és egyik sztárját adná csatárjelöltjéért - sajtóhír Fotó: Getty Images
Ha hinni lehet a Sport információinak, akkor komoly jelöltnek számít a Real Madridnál a Tottenham Hotspur sztárja, Harry Kane.
Az angol válogatott gólvágót már jó párszor kapcsolatba hozták a királyiakkal, akik a fent említett forrás szerint nem akármilyen ajánlatot készülnek tenni érte: 150 millió eurót kínálhatnak plusz Gareth Bale-t – mint ismert, a walesi szélső éppen a Spurstől került a Santiago Bernabéuba 2013-ban akkor világrekordnak számító 101 millió euróért.
 
Mauricio Pochettino, a londoniak menedzsere egyik friss nyilatkozatában elmondta, hogy megvan az esély Kane eladására, amennyiben menni akar.
 
A 24 esztendős csatár ebben a szezonban is szédületes formában futballozik, 25 mérkőzésen 24 alkalommal volt eredményes.
e-max.it: your social media marketing partner