.

A többségi tulajdonos nem finanszírozza tovább az Újpestet

  MTI 2011. október 11.

Az NB I-ben szereplő Újpest FC többségi tulajdonosa kedden közleményben jelentette be, hogy a jövőben nem finanszírozza tovább a csapat működését, s a pénzügyi mellett beszünteti a futballklub egyéb támogatását is.

A City Budapest Zrt. Bartha Csabát, az Újpest FC ügyvezető igazgatóját bízta meg, hogy üzletrészének adás-vételéről tárgyalásokat folytasson a cég képviseletében, továbbá felhatalmazta, hogy a tárgyalások lezárásáig és az új tulajdonos belépéséig a szükséges intézkedéseket megtegye, s biztosítsa a kft. folyamatos működését.

"A City Budapest Zrt. büszke arra, hogy az elmúlt években nyújtott támogatásával az Újpest FC a fővárosi klubok közül egyedüliként nem szűnt meg, nem alakult át, nem esett ki az NB I-ből, és vissza sem minősítették alacsonyabb osztályba, továbbá az NB I-es szereplését tekintve az egyik legeredményesebb csapatnak számít" - áll a cég kommünikéjében, amely az Újpest honlapján olvasható.

A közlemény szerint a cég az üzletrész eladásának szándékáról először Újpest önkormányzatát értesítette, amely azonban nem kíván szerepet vállalni az Újpest FC Kft. működtetésében.

Az üzletrész értékesítéséről a végső döntést az igazgatótanács hozza meg. A Nemzeti Sport múlt pénteken arról számolt be, hogy a többségi tulajdonos tárgyalásokat folytat üzletrésze eladásáról, a cikk szerint a több üzletágban is érdekelt, befektetéssel és vagyonkezeléssel is foglalkozó Wallis Zrt. veheti meg a klubot.

Szeptember derült ki, hogy a Nemzeti Sportközpontok (NSK) szolgáltatásidíj- és közüzemiköltség-tartozás jogcímén felszámolási eljárást kezdeményezett az Újpest FC Kft. ellen. A klub sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta, egyelőre nem kívánnak további információkkal szolgálni az ügyben.