Rámozdulhat Icardira a Real Madrid
Rámozdulhat Icardira a Real Madrid Fotó: Getty Images

Argentin sztárcsatárra veti ki hálóját a Real Madrid?

  2019. december 27.
Az FCInterNews úgy tudja, a Real Madrid érdeklődik Mauro Icardi iránt.
Mint ismert, Icardi viszonya az Internazionaléval az előző szezonban eléggé megromlott, és sejthető volt, hogy távozni fog, a sorsa pedig gyakorlatilag akkor pecsételődött meg, amikor Antonio Conte vezetőedzőt kinevezték, ő ugyanis világossá tette, hogy nem számít rá.

Bár csak a nyári átigazolási időszak hajrájában, de végül el is ment az argentin, a Nerazzurri kölcsönadta őt a Paris Saint-Germainnek. Jól megy a játék Franciaországban is a 26 éves csatárnak, és Leonardo, a PSG sportigazgatója nagyon szeretné őt a csapatnál tartani.

A forrás szerint a felek között már született is egy megegyezés, amelynek értelmében Icardi maradna Párizsban, az Inter cserébe pedig 65 millió eurót kapna, ugyanakkor a Real Madrid állítólag bejelentkezhet a gólvágóért, ami megbonyolíthatja az ügyet.

A királyiakat az elmúlt években már többször kapcsolatba hozták Icardival, aki PSG-mezben eddig 18 alkalommal lépett pályára, ezalatt 14-szer talált be.