Átigazolási hírek (19.05.19, 09:30)

  2019. máj. 19., vasárnap 09:30
Morelos (Rangers) Morelos (Rangers) Fotó: Getty Images
ÁTIGAZOLÁSI HÍREK
A Crystal Palace 60 millió euróban határozta meg a Manchester United által kinézett 21 éves jobbhátvéd, Aaron Wan-Bissaka árát. (Daily Mail)
Thomas Meunier és Edinson Cavani elmondták, hogy nem szeretnének elmenni a Paris Saint-Germaintől, úgyhogy ha távoznak a nyáron, az a klub akarata miatt lesz.
Az Olympique Lyon bejelentette, hogy Sylvinho lesz a csapat új vezetőedzője, a sportigazgatója pedig a szintén brazil Juninho Pernambucano. Utóbbi volt a játékosa is a Lyonnak 2001 és 2009 között, és ez idő alatt hét bajnoki címet nyert az együttessel.
Bár eddig arról lehetett olvasni, hogy Matthijs de Ligt, az Ajax fiatal középső bekkje az FC Barcelonába vágyik, de a Telegraph úgy tudja, a holland játékost nagyon is érdekli a Manchester Unitedbe igazolás, és szívesen lenne az újjáépülő csapat arca.
A minap került bejelentésre, hogy Massimiliano Allegri vezetőedző távozik a Juventustól az idényt követően, és az egyik jelöltje a torinóiaknak állítólag Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur menedzsere. A Daily Express azt írja, hogy előfordulhat a helycsere, vagyis hogy Pochettino a Juvéhoz, Allegri pedig a Spurshöz ír alá.
A Paris Saint-Germain megszerezné N'Golo Kantét, és neki, illetve klubjának, a Chelsea-nek is olyan ajánlatot készül tenni, amit elég nehéz lenne visszautasítani. (Daily Mirror)
A PSG-től arra kérték a Manchester United spanyol kapusát, David de Geát, hogy ne hosszabbítsa meg jövő nyáron lejáró szerződését, hogy ingyen szerezhessék majd meg, cserébe igen komoly aláírási bónuszt kapna. (Daily Express)
A skót rekordbajnok Rangers kolumbiai csatára, Alfredo Morelos elmondta, hogy szeretne egy – az ő szavaival élve – sokkal jobb bajnokságban futballozni, ugyanakkor azt is jelezte, hogy remekül érzi magát a glasgowiaknál. A szezonban 47 mérkőzésen 29 alkalommal betaláló és 11 gólpasszt is kiosztó 22 éves futballista iránt a Borussia Dortmund és a Leicester City is érdeklődik.
A Werder Bremen 40 éves perui támadója, Claudio Pizarro egy évvel meghosszabbítja szerződését. Ez lesz a 21. idénye Európában.
A Bournemouth megvette Lloyd Kellyt a Bristol Citytől 13 millió fontért. A 20 éves angol balhátvédet az Arsenallal, a Liverpoollal és a Southamptonnal is kapcsolatba hozták.
A Tottenham Hotspur megpróbálkozhat az Olympique Lyon középpályásának, Tanguy Ndombelének a szerződtetésével. (L'Équipe)
Kosztasz Manolaszra, az AS Roma görög hátvédjére vetheti ki hálóját az Arsenal. (Daily Express)
Olasz sajtóértesülések szerint a Juventus csillaga, Cristiano Ronaldo azt szeretné, ha a jelenleg a Napolinál dolgozó Carlo Ancelotti váltaná Massimiliano Allegrit a vezetőedzői poszton.
Az Internazionale is csapatában tudná az Everton brazil támadóját, Richarlisont, és az olasz klub az ajánlatában szerepeltetheti portugál középpályását, Joao Máriót.
A Torino leigazolná a Napoli balbekkjét, Mário Ruit – a Benfica és a Sporting által is kinézett 27 éves portugál játékosért 14 millió eurót fizetnének a Bikák. (Tuttosport)
A Marca úgy tudja, hogy a Real Sociedad bejelentkezhet a Real Madrid spanyol támadójáért, Borja Mayoralért, aki a szezont kölcsönben a Levanténél töltötte.
e-max.it: your social media marketing partner