Az Inter és a Milan is vinné a ManUnited középpályását

  Global Soccer 2019. szeptember 20.
Matics Matics Fotó: Getty Images
A Premier League legutóbbi fordulójában először volt kezdő a Manchester Unitednél ebben az idényben Nemanja Matics. A 31 éves szerb légiós a Leicester City ellen ugyanakkor csak azért kerülhetett be a kezdő tizenegybe, mert Paul Pogba megsérült, és Ole Gunnar Solskjaer még mindig jobban megbízott Maticsban, mint a brazil Fredben.

Ezzel együtt a norvég edző nem számít alapemberként Maticsra, akinek az idény végén lejár a szerződése, és ha januárban nem adják el, akkor jövő nyáron ingyen távozhat az Old Traffordról. Ez pedig felkeltette a Serie A milánói sztárklubjainak figyelmét, és olasz lapértesülések szerint az AC Milan és az Internazionale is érdeklődik Matics iránt.

Mind a két együttes több középpályást is igazolt a nyáron, de egy ingyen megszerezhető, tapasztalt játékos mindig jól jön, még akkor is, ha Matics 31 évesen már nem hosszú távú befektetés.

Az Inter szakvezetője, Antonio Conte ráadásul jól ismeri a szerb légióst, hiszen a Chelsea-nél dolgoztak együtt, és amikor a londoniak a 2016–2017-es idényben megnyerték a Premier League-et az olasz edzővel, akkor Matics kihagyhatatlan volt a csapatból.

A Manchester United állítólag már nyáron is szerette volna eladni középpályását, azonban a két milánói klub a játékos magas fizetési igényei miatt nem erőltette az üzletet – egy év múlva viszont már nem kell átigazolási összeget fizetni, így beleférhet Matics bére a költségvetésbe.

A szerb jelenleg évi hétmillió euró körüli összeget keres az Old Traffordon, amivel az Internél Romelu Lukaku és Stefan de Vrij mögött a harmadik legjobban fizetett játékos lenne, míg az AC Milannál csak Gianluigi Donnarumma kap ennél többet.

Forrás: Global Soccer
e-max.it: your social media marketing partner