Az ügyeletes holland csoda: Donyell Malen

  Global Soccer 2019. szeptember 26.
Donyell Malen Donyell Malen Fotó: Pim Ras
A holland labdarúgás futószalagon ontja magából a tehetségeket, és szezonról szezonra előkerül több olyan játékos, akiért aztán az európai sztárklubok versenyt futnak. A jelenlegi idényben a PSV Eindhoven támadója, Donyell Malen az „ügyeletes csoda”, a 20 esztendős csatárt a napokban a Liverpoollal és az Arsenallal is kapcsolatba hozták.
Ennek az Ágyúsok esetében azért van pikantériája, mert a németalföldi játékos két évet már eltöltött a londoniaknál, akik 2015-ben, 16 évesen az Ajaxtól szerezték meg.

Malen nem is teljesített rosszul az Arsenalnál, viszonylag eredményes volt az U18-as és az U23-as együttesben is, ráadásul olyan szakemberek keze alatt dolgozhatott, mint Dennis Bergkamp vagy Thierry Henry.

A klub szeretett volna vele hosszú távú szerződést kötni, ám Malen úgy ítélte meg, hogy az Arsenalnál még jó ideig nem lesz esélye arra, hogy a felnőttek között játszhasson, ezért távozni akart, és az angolok 2017 nyarán potom 600 000 euróért eladták a PSV Eindhovennek.

Malennek egy év kellett, hogy beverekedje magát az eindhoveniek első csapatába, de az előző szezonban már 42 tétmérkőzésen szerepelt, és 11 gólt ért el. A mostani idényben pedig valósággal berobbant, máris ugyanannyi találatnál jár, mint a legutóbbiban, és a holland válogatottban is bemutatkozott – természetesen góllal, amit ráadásul a Németország elleni Eb-selejtezőn ért el.

Piaci értéke folyamatosan emelkedik, a Transfermarkt jelenleg 18 millió euróra taksálja, de ha ilyen formában játszik a szezon hátralévő részében, akkor lesz ez még sokkal több is.

Ráadásul a menedzsere nem más, mint Mino Raiola, ami szintén növeli egy nagy értékű transzfer esélyeit.

A két angol egyesület érdeklődése közül alighanem a Liverpoolé érdemel több említést, elvégre a Vörösöknél jelenleg erős a holland kapcsolat Virgil van Dijk és Georginio Wijnaldum révén, és a liverpooliak a bombaerős Mohamed Szalah–Roberto Firmino–Sadio Mané támadótrió mögé, illetve mellé szeretnének további erősítést.

Forrás: Global Soccer
e-max.it: your social media marketing partner