Balogh Norbert

Balogh Norbert a Budapest Honvédhoz igazolt

 
A kétszeres válogatott Balogh Norbert a Budapest Honvéd FC-hez igazolt.
A kispesti klub honlapjának szerdai híradása szerint a 24 éves támadójátékos szerződése két idényre szól, és további egy évvel meghosszabbítható.

A Debrecenben nevelkedett Balogh a DVSC színeiben lett NB I-es labdarúgó, majd 2016 telén az olasz élvonalbeli Palermo igazolta le. A Serie A-ban húsz meccsen szerepelt, aztán a ciprusi APOEL kölcsönjátékosa volt, ahol bajnoki címet ünnepelhetett. A szicíliai klub csődje után az angol Hull Cityhez szerződött, amellyel május végén bontott szerződést.

„Több lehetőségem is volt, külföldről is kerestek, azonban úgy érzem, vízválasztó időszak következik a pályafutásomban” – mondta Balogh Norbert.

Hozzátette, el kellett döntenie, hogy belevágjon-e egy újabb külföldi lehetőségbe, ahol nem biztos, hogy szem előtt lesz, és nem tudja, mennyit játszhat, vagy olyan klubot keressen, ahol több esélye van a kiteljesedésre és újra fel tudja építeni magát.

Balogh elárulta, nagyon tetszett neki, amit Urbányi István kispesti sportigazgató felvázolt számára, és úgy érzi, a legjobb döntést hozta.

„Fontos tagja akarok lenni a csapatnak, szeretném újra magamat adni a pályán, hogy úgy tudjak futballozni, ahogy Debrecenben is játszottam, mielőtt külföldre kerültem. Vagy akár még jobban” – nyilatkozta.

Legnépszerűbb cikkek az elmúlt 10 napban