Csak a Roma érhette ezt el Ranierinél

  2019. március 11., hétfő 09:16
Ranieri újra a Roma kispadján Ranieri újra a Roma kispadján Fotó: Getty Images
Claudio Ranieri elmondta, hogy más klubnak nem lett volna esélye arra, hogy a szezon végéig szóló szerződést írjon alá vele a hajrához közeledve.
Az AS Roma elküldte edzőjét, Eusebio Di Francescót a Porto elleni BL-kiesés után, és a helyére az a Claudio Ranieri került, akit nemrég menesztettek a Fulhamtől.

A 67 éves tréner az idény végéig szóló szerződést írt alá – ilyen rövid távú kontraktust az elmondása szerint nem kötött volna egyetlen más klubbal sem. Ranieri erősen római kötődésű, a városban született, és játszott is a Romában, illetve irányította is már korábban.

„Nem fogadtam volna el így munkát, ha nem a Roma ajánlja. Csak azért mondtam igent, mert ez a klub hívott. Soha nem fogadtam volna el más csapat esetében, hogy 12 mérkőzésig irányítsam” – mondta riportereknek Ranieri.
e-max.it: your social media marketing partner