Neymar újra a Barcánál? Fotó: Getty Images

Egyre több az esély a sokkoló transzferre

  2018. november 22.
Neymar újra a Barcánál?
Két év után elhagyhatja a francia bajnoki címvédő és listavezető Paris Saint-Germaint Neymar.
A Goal.com információi szerint a brazil csillag nem érzi jól magát a párizsiaknál, és szeretne visszatérni a Camp Nouba. Mivel tavaly nem éppen békés körülmények között igazolt a Barcától a PSG-hez, így egy ideig nehezen volt elképzelhető a nagy visszatérés, de a hírek szerint a katalánok nagyon is gondolkodnak a dolgon, és Pep Segura igazgató minap adott nyilatkozata is ezt erősíti.

A forrás úgy tudja, hogy a 26 éves csatár képviselői csapata már kapcsolatban áll a Barcával az ügyben.

A portál megemlíti, hogy mivel a gránátvörös-kékek szurkolóinak jó része eléggé megorrolt rá, így nem ártana Neymartól egy pozitív hangvételű megszólalás volt együttesével kapcsolatban, mintegy megkönnyítvén a „visszafogadást”. 

A Barcánál úgy vélik, Neymarnak ki kellene kényszerítenie az eladását, hogy jobb tárgyalópozícióba kerüljenek, hiszen az egyértelmű, hogy nagyon sokat kellene fizetniük érte (a francia egyesület 222 millió eurót adott a dél-amerikai gólvágóért múlt évben), és az összeg csökkentése érdekében Ivan Rakiticet és/vagy Ousmane Dembélét is felkínálhatják.

Legnépszerűbb cikkek az elmúlt 10 napban