Európa Liga: zárt kapuk helyett több ezer néző várja a Videotont Poznanban - előzetes

  2015. augusztus 19.

Az európai szövetség (UEFA) felfüggesztette a lengyel Lech Poznanra kiszabott zárt kapus büntetést, így a Videoton több ezer hazai szurkoló előtt lép majd pályára csütörtök este, az Európa Liga negyedik selejtezőkörének első mérkőzésén.

A poznani együttes - amelyben Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás és Holman Dávid is légióskodik - honlapjának beszámolója szerint fellebbezésüket az UEFA a múlt hét végén elfogadta, és a további vizsgálatokig engedélyezte a 43 ezer férőhelyes INEA Stadion megnyitását a drukkerek előtt. A Lech a Bajnokok Ligája-selejtező második körében az FK Sarajevo ellen vívott párharc boszniai mérkőzésén történtek miatt kapta a büntetést, szurkolói ugyanis Szarajevóban egy rasszista szövegű transzparenst feszítettek ki, ezért az UEFA a stadionbezárás mellett 50 ezer euró befizetésére is kötelezte a poznani klubot.

A Videotonnál ennél komolyabb problémákkal is küzdenek: Bernard Casoni vezetőedző sorsa a sikertelen bajnoki rajt után egyelőre kérdéses, de Burcsa Győző klubigazgató hétfőn már távozott, kedden Kovács Zoltánt nevezték ki sportigazgatónak. Sajtóhírek szerint Casoni a szerződésbontásról tárgyal a vezetőséggel, így nem is utazott el a csapattal Poznanba, a gárdát a francia szakember segítője, Pető Tamás irányítja majd a lengyelországi EL-meccsen.

A vidi.hu-n az olvasható, hogy a sérüléséből felépülő válogatott védő, Juhász Roland tagja a keretnek, ugyanakkor a csatár Feczesin Róbert vírusos fertőzés miatt nem tarthatott a társakkal Lengyelországba.

A Lech a BL-selejtező harmadik körében a svájci Basellel szemben maradt alul, míg a Videotont ugyanebben a szakaszban a fehérorosz BATE Boriszov búcsúztatta. A párharc győztese az EL 48 csapatos csoportkörében folytathatja, a vesztes számára pedig véget ér a nemzetközi kupaszereplés a mostani szezonra.

A magyar válogatott Nikolics Nemanját is foglalkoztató Legia Warszawa az ukrán Zorja Luhanszk vendége lesz Kijevben csütörtökön. A korábbi Videoton-csatár a nyári átigazolása után jól kezdett a varsói együttesben, amelynek színeiben eddig hét mérkőzésen hét gólig jutott, az EL-ben három pályára lépése alkalmával kétszer volt eredményes.

A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

EL-SELEJTEZŐ 4. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK:
Astra Giurgiu (román) - AZ Alkmaar (holland) 18.00
Dinamo Minszk (fehérorosz) - Red Bull Salzburg (osztrák) 18.00
Gabala FK (azeri) - Panathinaikosz FC (görög) 18.00
AFC Ajax (holland) - FK Jablonec (cseh) 19.00
FC Krasznodar (orosz) - HJK (finn) 19.00
Slovan Liberec (cseh) - Hajduk Split (horvát) 19.00
Molde FK (norvég) - Standard Liége (belga) 19.00
PAOK FC (görög) - Bröndby IF (dán) 19.00
Sparta Praha (cseh) - FC Thun (svájci) 19.00
Zorja Luhanszk (ukrán) - Legia Warszawa (lengyel), Kijev 19.00
Milsami Orhei (moldovai) - Saint-Étienne (francia) 19.30
Atromitosz FC (görög) - Fenerbahce SK (török) 20.00
FK Rabotnicski (macedón) - Rubin Kazany (orosz) 20.00
Steaua Bucuresti (román) - Rosenborg BK (norvég) 20.00
BSC Young Boys (svájci)- Qarabag FK (azeri) 20.00
MSK Zilina (szlovák) - Athletic Bilbao (spanyol) 20.15
SCR Altach (osztrák) - Os Belenenses (portugál) 20.30
Girondins Bordeaux (francia) - Kairat Almati (kazah) 20.30
Odds BK (norvég)- Borussia Dortmund (német) 20.30
Viktoria Plzen (cseh) - FK Vojvodina (szerb) 20.50
Lech Poznan (lengyel) - VIDEOTON FC 21.00
Southampton FC (angol) - FC Midtjylland (dán) 21.00

e-max.it: your social media marketing partner