„Feljelentik” a Barcát, bukhatja a francia sztárt (is)

  2017. december 20., szerda 05:49
kép kép Fotó: Getty Images

Az Atlético Madrid bepanaszolja a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél az FC Barcelonát – adta hírül a Goal.com.

A fővárosiak azért élnek panasszal, mert a Barcelona a megkerülésükkel kezdett tárgyalásokat francia támadójukkal, Antoine Griezmann-nal.

A két csapat között hat pont a különbség a La Liga tabelláján (a Barca javára), és mivel az Atléticónál úgy látják, hogy az ügynek hatása lehet a bajnoki versenyfutásra is, ezért remélik, a FIFA kellően komolyan kezeli majd az ügyet.

A fent említett portál azt írja, hogy akár két átigazolási időszakból is kizárhatják a katalánokat, akiknek nem lenne ismeretlen a helyzet, a közelmúltban már volt ilyen tilalmuk. Persze az Atléticónál sem szentek, ők jelenleg is ilyen büntetés alatt állnak, ami januárban jár le.

A Matracosok nem szeretnék eladni Griezmannt, de ha már a 26 éves klasszis menni akar, akkor a Manchester Uniteddel kötnének ügyletet, egyrészt ezen ügy miatt, másrészt meg nem szívesen „erősítenének” egy hazai riválist.

e-max.it: your social media marketing partner