Mourinhónak új asszisztense ajánlott játékost

  Global Soccer 2019. december 28.
Amióta José Mourinho átvette a Tottenham Hotspur irányítását, javultak a londoni klub eredményei, azonban a portugál szakember az angol lapok szerint januárban szeretné erősíteni keretét, és egyik fő kiszemeltje a Lille OSC középpályása, Boubakary Soumaré.
Soumaré Soumaré
Pedig a Spurs papíron nem áll rosszul középső középpályásokból, a nyáron például ketten is érkeztek erre a posztra Tanguy Ndombele és Giovani Lo Celso személyében, azonban Mourinho eddig egyikőjüket sem favorizálta. Inkább a fiatal saját nevelésű Harry Winkset, esetleg Eric Diert szerepeltette a védelem előtt, de egyikük sem tartozik az agresszív, labdaszerző középpályások közé.

A mindössze 20 esztendős Souamaré annál inkább, a francia korosztályos válogatott játékos ebben a szezonban mindössze két bajnokit hagyott ki (ebből egyet eltiltás miatt), a Bajnokok Ligájában pedig a Lille mindegyik találkozóján ott volt a kezdők között.

Mourinhónak alighanem asszisztense, Joao Sacramento ajánlotta be, hiszen a szakembert a portugál éppen a Lille-től csábította el a Tottenhamhez, kiváltva a francia egyesület edzőjének, Christophe Galtier-nek a haragját. Ilyen előzmények után nehéz elképzelni, hogy a francia egyesület könnyedén elengedje egyik alapemberét a Spurshöz, de persze van az az ajánlat, amire a Lille nem mondana nemet.

A franciák állítólag több mint 58 millió eurót szeretnének kapni Soumaréért, és figyelembe véve, hogy a Transfermarkt 20 millió euróra értékeli őt, kicsi az esélye, hogy a londoniak megadják ezt az összeget.

Forrás: Global Soccer

HIRDETÉS - Érdekelnek a focis kártyák? Akkor ITT a helyed! :)