kép Fotó: Getty Images - Tullio M. Puglia

Nagy döntést hozott Vidic

  2016. január 29.
kép

Bejelentette visszavonulását a Manchester United, az Internazionale és a szerb válogatott korábbi labdarúgója, Nemanja Vidic.

"Eljött az ideje, hogy szögre akasszam a stoplist. Az elmúlt években elszenvedett sérüléseim megviseltek. Szeretnék köszönetet mondani minden játékosnak, akivel együtt futballozhattam, minden edzőnek és stábtagnak. Köszönöm továbbá a szurkolóknak, hogy támogattak az évek során" - írta Vidic.

A szülővárosa, Uzice csapatából induló hátvéd megfordult a Crvena Zvezda, a Spartak Subotica és az orosz Szpartak Moszkva együttesében, majd 2006 és 2014 között a Manchester Unitedet erősítette, amelynek éveken keresztül csapatkapitánya is volt. Az angol klubbal öt bajnoki címet szerzett, 2008-ban Bajnokok Ligája-győztes lett, illetve a klubvilágbajnokságot is megnyerte.

A 2008/09-es és a 2010/11-es évad végén a Premier League legjobb játékosának választották, és a labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) által megválasztott álomcsapatba is bekerült. Profi karrierje utolsó klubja az Internazionale volt, amellyel a múlt héten bontott szerződést. Az elmúlt szezonban 28 találkozón kapott lehetőséget, ám a jelenlegi idényben hátsérülése miatt nem lépett pályára. Augusztusban sérvvel műtötték.

A szerb válogatottban összesen 56 mérkőzésen lépett pályára.

Legnépszerűbb cikkek az elmúlt 10 napban

Error: No articles to display