Távozik a ManUnited sztárja?

  2018. február 22., csütörtök 05:44
Távozik a ManUnited sztárja? Fotó: Getty Images
Paul Pogba elhagyhatja a Manchester Unitedet, legalábbis a képviselője ennek érdekében tett lépéseket – írja a Sports Illustrated.
A francia középpályás a Sevilla elleni szerdai Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős mérkőzésen (0-0) csak a kispadon kezdett (igaz, a 17. percben Ander Herrera sérülése miatt beállhatott), ami tovább erősítette, hogy José Mourinho menedzser nincs megelégedve vele.
 
A fent említett forrás úgy tudja, feszültség van a felek között, és a játékos ügynöke, Mino Raiola már jelezte topkluboknak, hogy érdemes ajánlatot tenniük a 24 esztendős sztárért, bár állítólag nem voltak túl lelkesek. Pedig 2016-ban többen is nagyon akarták Pogbát, aki akkor világrekordot jelentő összegért, 105 millió euróért került a Juventustól a ManUnitedhez, amelyben eddig 82 találkozón lépett pályára.
 
A Sports Illustrated azt írja, hogy a portugál mester egyáltalán nem akarja, hogy Pogba elmenjen, egész egyszerűen csak többet vár tőle.
e-max.it: your social media marketing partner