kép Fotó: Getty Images

Van Gaal felajánlotta lemondását - sajtóhír

  2016. január 26.
kép

Brit lapértesülések szerint szombaton, a Southamptontól hazai pályán elszenvedett vereség után felajánlotta lemondását Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere.

A szigetországi média beszámolója szerint ugyanakkor Ed Woodward, a klub vezérigazgatója egyelőre nem fogadta el a hétvégén kifütyült holland szakember döntését, ugyanis nem akar a szezon közepén változtatni. Van Gaal nemrég hazautazott Hollandiába lánya születésnapjára, de amikor visszatér Manchesterbe, folytatódnak a tárgyalások az ügyében. Bennfentesek szerint Van Gaalnak legkésőbb az idény végén mennie kell, utódja pedig Jose Mourinho, Pep Guardiola vagy a klublegenda Ryan Giggs lehet.

A 64 éves tréner 2014 márciusában a sokat kritizált David Moyestől vette át a Vörös Ördögök irányítását, de az ő vezetésével sem támadt fel igazán az együttes. Van Gaal ráadásul elképesztő összegeket költhetett játékosokra, de igazolásai egyelőre nem váltak be.

A Manchester United 23 forduló alatt 10 győzelmet gyűjtött be hét döntetlen és hat vereség mellett, és mindössze 28 gólt szerzett, e tekintetben pedig az egyik leggyengébb a Premier League-ben, ahol az ötödik helyen áll.

Legnépszerűbb cikkek az elmúlt 10 napban