Vb 2018: tizenegyespárbajt nyerve nyolc között Anglia

  2018. július 03., kedd, 23:06
Vb 2018: tizenegyespárbajt nyerve nyolc között Anglia Fotó: Getty Images
Az angol válogatott jutott be utolsóként az oroszországi labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjébe, miután 1-1-es rendes játékidőt és hosszabbítást követően tizenegyespárbajban legyőzte Kolumbiát.
Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, az első negyedórában különösen az angolok játszottak komoly tempóban, ám a kolumbiaiak jól zárták a területet, nem engedték betörni 16-osukra az ellenfél futballistáit, így nemhogy helyzetig, egy darabig még lövésig sem jutott az európai csapat. A 16. percben aztán egy jobb oldali angol támadás hozott némi izgalmat, melynek végén Harry Kane kiszorított helyzetből a kapu tetejére fejelte a labdát.

A Szpartak Stadiont színültig megtöltő nézősereg akkor még vélhetően nem gondolt arra, hogy ez a lehetőség lesz az első félidő legizgalmasabb jelenete, ám az idő múlásával a játék színvonala és tempója is hamar visszaesett, a kapuk pedig egy pillanatra sem forogtak veszélyben. Az egymással eredménytelenül küzdő játékosok a monoton futballt kisebb-nagyobb kakaskodással és színészkedéssel törték csak meg időnként. Sokat elárul a játékrészről, hogy a kevés kísérletből egyetlen lövés találta el a kaput.

A második félidő első tíz perce az addigiakhoz hasonló forgatókönyv szerint zajlott, ám ezek után Anglia vezetéshez jutott Kane hatodik vb-gólja révén, mely egy szöglet utáni szabálytalanság miatt megítélt büntetőből született.

A kolumbiaiak nehezen vették tudomásul a bírói döntést, előbb a bíróval veszekedtek, majd a gólt követő percekben az angol játékosoknak léptek oda többször is durván.

A dél-amerikai együttes a 75. percre nyugodott le kissé, és rendezte sorait. A hajrában nagy erőkkel támadott, ám egyetlen helyzetét elrontotta, az utolsó percekben viszont egy szöglet után a vb-n harmadik gólját szerző Yerry Mina fejelt a kapuba.

A hosszabbítás első felében az angol játékosok még érezhetően a kolumbiai egyenlítés hatása alatt voltak, ekkor egyértelműen a dél-amerikaiak futballoztak jobban és veszélyesebben.

A záró negyedórára az európai csapat ismét átvette a kezdeményezést, két nagy helyzetet is kialakított, ám Danny Rose és Eric Dier sem tudott betalálni, így a büntetőkre maradt a döntés.

A tizenegyespárbajban az első két rúgó mindkét oldalon magabiztos volt, azután azonban Jordan Henderson hibázott, ám Kolumbia nem tudta kihasználni előnyét, sőt, előbb Mateus Uribe tévesztett néhány centit, majd a végén Carlos Bacca lövését védte Jordan Pickford, Dier pedig záróemberként nem hibázott, így Anglia történelmi sikert aratott.

A szigetországi együttes története során először nyert ilyen körülmények között világbajnoki mérkőzést, korábban mindhárom tizenegyespárbaját elveszítette (1990, 1998, 2006).

Anglia szombaton Svédországgal vívja a negyeddöntőt.
VILÁGBAJNOKSÁG, NYOLCADDÖNTŐ:

Kolumbia - Anglia 1-1 (0-0, 1-1, 1-1) - tizenegyesekkel: 3-4
Moszkva, Szpartak Stadion, 44 190 néző, v.: Mark Geiger (amerikai)
gólszerző: Mina (93.), ill. Kane (57. - büntető)
sárga lap: Barrios (41.), Arias (52.), C. Sánchez (54.), Falcao (63.), Bacca (64.), Cuadrado (118.), ill. Henderson (56.), Lingard (69.)

Anglia: Jordan Pickford - Kyle Walker (Marcus Rashford 113.), John Stones, Harry Maguire - Kieran Trippier, Dele Alli (Eric Dier 81.), Jordan Henderson, Jesse Lingard, Ashley Young (Danny Rose 102.) - Raheem Sterling (Jamie Vardy 88.), Harry Kane.
Kolumbia: David Ospina - Santiago Arias (Cristián Zapata 116.), Yerry Mina, Davinson Sánchez, Johan Mojica - Wilmar Barrios, Juan Cuadrado, Carlos Sánchez (Mateus Uribe 79.), Juan Quintero (Luis Muriel 88.), Jefferson Lerma (Carlos Bacca 62.) - Radamel Falcao.
Tizenegyesek:
Falcao magasan a kapu közepébe lőtt (0-1).
Kane laposan a jobb alsóba bombázott (1-1).
Cuadrado nagy erővel a jobb felső sarokba lőtt (1-2).
Rashford honfitársához hasonlóan a jobb alsót vette célba, és nem hibázott (2-2).
Muriel higgadtan a bal alsóba gurított (2-3).
Henderson a bal oldalt választotta, ám félmagas lövését Ospina bravúrral hárította.
Uribe lövése után a labda a felső lécről kivágódott.
Trippier a jobb felső sarokba lőtt (3-3).
Bacca magasan jobb oldalra lőtt, Pickford azonban szép mozdulattal védett.
Dier a jobb alsóba passzolt, ezzel eldöntötte a továbbjutást (4-3).
e-max.it: your social media marketing partner

Élő foci eredmények